Bevezető
Bottas sok más társához hasonlóan gokartozással kezdte a pályafutását, de igazán akkor robbant be a nemzetközi autósport vérkeringésébe, amikor 2008-ban megnyerte a Formula Renault Eurocup sorozatot, és ugyanennek a szériának az észak-európai kupáját is.
2009-ben már szintet lépett, és a Formula-3 Euroseries sorozatban indult az ART Grand Prix istállóval. Az első szezonja nem alakult túl rózsásan, de a csapattársát így is képes volt legyőzni. Még ebben az esztendőben rajthoz állt a Formula Masters szériában is, és itt robbantott: megnyerte a bajnokságot, majd ugyanezt a bravúrt 2010-ben újból megismételte.
Teljesítménye egyenesen az F1 közvetlen kapujába, a Williams csapat tesztpilóta üléséhez segítette a finnt. Mellette 2011-ben lehetőséget kapott a Gp3-ban, a Lotus ART csapatnál is, ahol szintén nem okozott csalódást. Nehéz kezdet után folyamatos javulást mutatott be, és megnyerte ezt a sorozatot is.

Bottas a Williams Forma 1 csapatban
2012-ben immáron a Williams istálló programjában 15 pénteki szabadedzésen vett részt Bruno Senna helyén, a konzekvens teljesítménye pedig versenyzői ülést ért a Formula-1-ben. Ezzel egy három esztendeig tartó közös munka vette kezdetét. 2013-at Pastor Maldonado oldalán kezdte Bottas, de kevés szerencsével, ugyanis az FW36-os modell nem volt túl acélos. Ám ő még ezzel a technikával is képes volt meglepetést okozni: a Kanadai Nagydíj kvalifikációján harmadik lett, az Amerikai Nagydíjon pedig nyolcadikként intették le. Vallteri ezzel újoncként is Maldonado előtt tudott végezni.
2014-ben Felipe Massa személyében egy nagynevű csapattársat kapott, ennek ellenére mégis legyőzte a brazilt (186 pontot szerzett Massa 134 egységével szemben), és negyedik helyen végzett a világbajnokságban. 2015-ben már nem volt annyira erős a Williams autója, de Bottas újfent erős produktummal rukkolt ki: 136 megszerzett pontjával a vb ötödik helyén végzett. Az utolsó Williamses éve a gyengülő technikának betudhatóan nem a várakozásoknak megfelelően alakult, de még így is belefért a csapattárs legyőzése, valamint egy dobogós hely Kanadában. Hogy ezekben az időkben mennyire meggyőző volt Valtteri Bottas, arra a legjobb példa a világbajnok Mercedes szerződésajánlata. Az előző esztendők topcsapata a visszavonuló Nico Rosberg helyére szerződtette le a finnt.



Bottas a Mercedesnél
2017-ben a Mercedeses bemutatkozása álomszerűen indult: mindössze négy verseny kellett ahhoz, hogy megszerezze pályafutásának első F1-es győzelmét az istállóhoz óriási tervekkel és motivációval érkező pilóta. Az Orosz Nagydíjon lerajtolta Sebastian Vettelt, az élre állt, és előnyét végig magabiztosan őrizve nyert. Rövidesen újból a dobogó tetején pezsgőzhetett, de a világbajnokságért folytatott küzdelembe nem tudott érdemben beleszólni. Ahogy később sem...
2018-ban a szezon végére egy nem éppen imponáló rekordot állított fel Bottas: ő lett az első Mercedes-pilóta, aki a Mercedes újkori Formula-1-es történelmében (2012 óta) nem volt képes futamot nyerni az istálló világverő autójával. Eközben hét második helyezést ért el, ami szintén csúcs a maga nemében. Míg a szezon Lewis Hamilton újabb vb címével zárult, addig a finn ötödikként kullogott be.
2019-nek egyfajta most vagy soha hangulatban vágott neki Valtteri, aki már a felkészülése alatt hangoztatta, hogy ebben az évben le akarja győzni Lewis Hamiltont. A kezdés nagyon erősre sikeredett, Ausztráliában futamgyőzelem, majd a további versenyeken konzekvens teljesítmény - pár futamig valóban úgy tűnt, hogy megtörhet a jég. Végül mégsem sikerült befogni Hamiltont, de Bottas így is pályafutásának legerősebb szezonját zárta 326 ponttal, és világbajnoki 2. helyezéssel. Négy győzelmet, tizenöt dobogós helyezést, öt pole pozíciót, valamint három leggyorsabb kört ért el.



Valtteri 2020-as teljesítménye
2020-ban is győzelemmel indította a versenyévet, de hamar kiderült, hogy ez csak az előző szezon túlnyomó részéhez hasonló epizódszerep. Bottast egyre inkább Hamilton hátvédjeként aposztrofálják, ő pedig egyre kevésbé tudta ezeket a hangokat elhallgattatni.
Ennek egyik csúcspontja a Török Nagydíj volt, ahol az időmérő edzésen csupán a kilencedikként végzett, majd az esős versenyen hatszor megpördült, és a futamgyőztes csapattársától egy körrel lemaradva a 14. helyen végzett. Ezt csak tovább tetézte, hogy a 2020-ban egy futamot is kihagyó Hamilton helyén bemutatkozhatott George Russell, aki rögtön impozáns teljesítménnyel múlta felül Valtteri Bottast. Közben Hamilton az egy nullázott verseny ellenére is 110 ponttal előzte meg őt, és nyerte meg a hetedik világbajnoki címét.
Valtteri magánélet





