A kezdetek
Az istálló 1929-ben alakult, és a mai napig hűen tükrözi alapítójának, Enzo Ferrarinak a hitvallását. 1939-ig az Alfa Romeo autóival versenyeztek, utána saját autókat kezdtek építeni. Enzo Ferrari eredetileg amatőr versenyzők felkarolásának céljából alapította meg a Scuderia Ferrarit.
Ezekben az időkben még ő maga is versenyzett, és szerette volna megkönnyíteni a feltörekvő pilóták dolgát. A csapat gondolata egy bolognai vacsora alkalmával fogant meg, Ferrari ekkor kért támogatást egy textiliparban érdekelt mágnástól, és egy gazdag amatőr pilótától. Ezután negyvenfőnyi személyzetet gyűjtött maga köré, és Alfa Romeókkal kezdték meg a versenyzést, melyet maga Enzo Ferrari is folytatott, egészen addig, míg első fia, Dino Ferrari meg nem született.

Eredmények - Ferrari rekordok
A csapat a maga 15 egyéni és 16 konstruktőri világbajnoki címével, valamint 238 futamgyőzelmével a Formula-1 legeredményesebb szereplője. A hivatalos világbajnoksághoz 1950-ben, a Monacói Nagydíjon csatlakoztak, ami a szezon második versenye volt. A legelső nagydíj győzelemre csupán egyetlen évet kellett várniuk, a Brit Nagydíjon José Froilán González fektette le ezt a mérföldkövet. Az első Ferraris világbajnoki cím is hamar megszületett, 1952-ben Alberto Ascari révén indult útjára a történelmi sikersztori. Az istálló teljes fennállása szinte egy egybefüggő aranykor, kivéve az 1979 és 2000 közötti, valamint a 2007-től napjainkig tartó időszakot, amikor egyetlen egyéni címet sem nyert a Ferrari.
A Ferrari históriájának Forma-1-es statisztikái félelmetesek és tekintélyt parancsolóak: A vörösök nevéhez fűződik a legtöbb nagydíjrajt (991), a legtöbb F1-es győzelem (238) és pole-pozíció (228). A megfutott leggyorsabb körök tekintetében sem kell szégyenkezniük (254), de a mesterhármasok (győzelem, pole és leggyorsabb kör, 87 alkalommal) és Grand Slamek tekintetében is (mesterhármas, hozzá plusz minden körben az élen álltak, pontosan 40-szer) gyilkos rekordokat bitorolnak.
A gárda legismertebb és egyben legsikeresebb versenyzője Michael Schumacher volt, aki egymaga öt vb-sikerrel vette ki a részt ebből a történetből. Legutolsó bajnokságukat 2007-ben nyerték Kimi Raikkönen révén, illetve 2008-ban is győzedelmeskedni tudtak a konstruktőrök között.

