FansBRANDS - eredeti F1 termékek
George Abecassis

Frissítve: 2022.01.25.

George Abecassis

Megosztás Forma 1 enciklopédia

Bevezető

George Abecassis angol autóversenyző sokkal inkább az üzleti világban volt meghatározó szereplő, mint a Formula-1-ben, de a két világbajnoki rajtját nem lehet tőle elvitatni, mindenképpen helye van a krónikánkban.

Abecassis Angliában, Chertseyben, 1913. március 21-én látta meg a napvilágot, és 1991. december 18-án távozott el az örök versenypályákra. A pilóta 1935-ben kezdett neki a versenyzésnek, méghozzá egy Austin 7-es technikával. 1938-tól a dallamos nevű Alta versenyautóval már sikeres volt, hiszen a rákövetkező évben megnyerte az Imperial Plate Trophyt. A még csak épp kibontakozni készülő karriert a második világháború kettétörte, és emberünk a Royal Air Force pilótájaként a krízis végéig a hazáját szolgálta.

A harmadik birodalom bukása után Abecassis visszatért az autóversenyzéshez, és ismét egy Alta volánja mögé huppanva kergette tovább az álmait. A következő esztendőkben számos márkát kipróbált, sőt a Formula-1-be is nevezett két futam erejéig, azonban egy-egy technikai hiba és baleset miatt végül mindkét nagydíjat feladni kényszerült. Pályafutása későbbi részeiben az endurance versenyzés világa felé fordult, és egészen jóbarátja Mille Miglián bekövetkezett 1956-os halálesetéig aktívan versenyzett. Pályafutása végeztével feleségül vette az Aston Martin tulajdonos Sir David Brown lányát, és az üzleti életben folyatta a versengést.

Rajongók véleménye a FansBRANDS-ről