Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2021.04.06

Egyre biztosabb: JÖNNEK A SPRINTFUTAMOK!

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy semmiképp nem lesz, nem lehet egyenértékű a szombati győzelem egy vasárnapival. Emiatt vélhetőleg a sprintek hivatalos elnevezésében sem találkozhatunk majd a „verseny”, vagy a „nagydíj” szóval.

Az elmúlt időkben már gyakorlatilag eldőlt, hogy 2021-ben három helyszínen is bevezetik a címben említett újdonságot. Egyrészről nagyon örömteli, hogy a Formula-1 résztvevői végre „tököt növesztettek”, és bevállalják ezt cserébe a több izgalomért, másrészt sok olyan vélemény is napvilágot látott, amelyek szerint félő, hogy az innováció hatására egy nagydíjhétvégének két győztese is lehet.

 

Montreal, Monza, Interlagos: ezen a három helyszínen pénteken rendezhetik majd az időmérő edzéseket, majd szombaton jönne a 100 kilométer össztávú sprint, amelyen eldőlhet a vasárnapi nagydíjak rajtsorrendje. A csapatok ezen a ponton nyomatékosították, hogy gátat szabnának a „két verseny – két győztes” anomáliájának. Ezt pedig úgy érnék el, hogy már a megnevezésben is eltérnének a hagyományos formációtól.

 

 

Az Alpine tegnapi autóbemutatója után tartott sajtótájékoztatóból legalábbis erre lehet következtetni: Marcin Budkowski ügyvezető elhintette a sajtónak, hogy a sprintversenyek szuperkvalifikáció elnevezést kaphatnak. Budkowski szerint mindenképp érdemes tesztelni és meglépni a sprintversenyeket, mert ez az eddigi kétnapos izgalomfaktort háromra emeli, lévén pénteken, szombaton, és vasárnap is lesz olyan esemény, amelyen a végső eredményt alapvetően befolyásoló dolgok történhetnek. Egyelőre hivatalos döntés még nincs az ügyben, de a száguldó cirkusz egyre közelebb áll ahhoz, hogy bejelentse a formátumot.

Fotó: XPB Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem