Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2021.05.26

Verstappen BESZÓLT Hamiltonnak: “Neki sosem kellett igazán küzdeni a VB-címért!”

Verstappen Monacói Nagydíjon aratott rajt-cél győzelme után abszurd módon a nemzetközi média ismét azt kezdte el taglalni, hogy a holland vajon eléggé erős-e mentálisan ahhoz, hogy felvegye a kesztyűt Lewis Hamilton ellen. A versenyző visszavágott.

 

A fentebb már említettekre az apropót az adta, hogy Verstappen karrierje során most első alkalommal vezeti egy formaautós sorozat bajnoki pontversenyét. A Red Bull Racing pilótája természetesen nem hagyta szó nélkül az esetet, és ha már lehetőség adódott rá, Hamiltonnak is beszólt…:

„Ez egy vicc! Kellően erős vagyok mentálisan, és azzal is tisztában vagyok, hogy mire van szükség a győzelemhez. Lewisnak sosem kellett igazán megküzdenie a sikerért, legalábbis az elmúlt években biztosan nem! Még a Sebastian Vettel elleni csata sem volt valódi, egyedül Nico Rosberg bajnoki évében zajlott harc, akkor is csak a csapattárs ellen. Hamilton szinte minden csapaton belüli ellenfelét legyőzte, ezért is tartják őt az egyik legjobbnak, de arról vajmi kevés a tapasztalata, hogy milyen az, amikor a kihívás kívülről érkezik. Remélem, hogy idén a Red Bull Racinggel a teljes szezon során harcban leszünk a Mercedessel, és a végén mi nyerünk. Ezért dolgozok, és ezért küzdök minden egyes nap!

Az előző versenyeink után sokan azt gondolták, hogy megtört a lendületünk, de most sikerült bizonyítani, hogy tényleg van esélyünk, és harcban lehetünk a világbajnoki címért. Jelenleg a legfontosabb az, hogy továbbra is folyamatosan sok pontot szerezzünk, és keveset hibázzunk. Eddig ez megvalósulni látszik, ezért vezetjük mi a bajnokságot.” – mondta el Verstappen, akitől már a kőkemény pszichológiai hadviselés sem idegen.

 

Fotó: XPB Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem