Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2021.11.22

Qatari Nagydíj – Lewis Hamilton GYŐZÖTT, és már csak nyolc pont a hátránya

Sajnos ez a hétvége sem múlt el az FIA töketlenkedése előző hetihez hasonló közjáték nélkül, így lényegében már a piros lámpák kialvása előtt eldőlt a verseny kimenetele.

Többek között Max Verstappen kapott öt rajthelyes büntetést, mely a Mercedes tempóját látva eleve behozhatatlannak minősült. Így Lewis Hamiltonnak vegytiszta volt a feladata, csupán a rajtot kellett jól megcsinálnia, és onnantól gyakorlatilag nyert ügye volt. Így is történt, a brit erős rajtot vett, és már egy kanyar elteltével óriási előnyre tett szert. Mögötte Pierre Gasly és Fernando Alonso örökölte meg a büntetettek rajthelyeit, és utóbbi képes is volt élni ezzel, hiszen egy rövid, Gaslyval folytatott csörte után átvette a második helyet.

 

 

Közben Verstappen sem tétlenkedett, erős nekirugaszkodást követően gyorsan felzárkózott a negyedik helyre, majd onnan a másodikra. A háttérben Valtteri Bottas és Sergio Perez viaskodott, akik külön meccsként hajtottak a konstruktőri világbajnokságban megszerezhető pontokért. A Red Bullos pilótának ez sokkal jobban ment, mint a finnek, és alig 20 kör alatt már a dobogó esélye is felcsillant előtte. Ebben a szakaszban érkeztünk el a kiállásokig, amelyet elsőként Verstappen ejtett meg, a holland kemény keverékeken folytatta a légüres térben autózást… Rövidesen Hamilton is érkezett, aki szintén keményeken ment tovább.

 

Ezután alaposan leült a futam, néhány DRS-el megcsinált előzésen kívül nem nagyon történt semmi érdemleges, unalmas vonatozássá silányult a „verseny”. Azért Perez és Alonso csatája klasszikus Forma-1 volt, és a féltávot elhagyva arra is derengett némi esély, hogy legalább a harmadik helyért láthatunk majd egy izgalmas küzdelmet. Nos, ez hamar el is úszott, mert Bottas defektet kapott, így Perez simán átlépett rajta, és már Alonso volt a legfőbb ellenfele ebben a harcban. Bottas esete után gombamódra szaporodtak a terheléses defektek, amelyek miatt még egy VSC fázis is becsúszott a futam vége előtt, így Max Verstappen könnyedén bebiztosíthatta a leggyorsabb körért járó egyetlen pontocskát.

 

POS NO DRIVER CAR LAPS TIME/RETIRED PTS
1 44 Lewis Hamilton MERCEDES 57 1:24:28.471 25
2 33 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 57 +25.743s 19
3 14 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 57 +59.457s 15
4 11 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 57 +62.306s 12
5 31 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 57 +80.570s 10
6 18 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 57 +81.274s 8
7 55 Carlos Sainz FERRARI 57 +81.911s 6
8 16 Charles Leclerc FERRARI 57 +83.126s 4
9 4 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 56 +1 lap 2
10 5 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 56 +1 lap 1
11 10 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 56 +1 lap 0
12 3 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 56 +1 lap 0
13 22 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 56 +1 lap 0
14 7 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 56 +1 lap 0
15 99 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 56 +1 lap 0
16 47 Mick Schumacher HAAS FERRARI 56 +1 lap 0
17 63 George Russell WILLIAMS MERCEDES 55 +2 laps 0
18 9 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 55 +2 laps 0
NC 6 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 50 DNF 0
NC 77 Valtteri Bottas MERCEDES 48 DNF 0

 

A versenyt végül Lewis Hamilton nyerte meg a Red Bull pilótája előtt, és mindössze nyolc pontra csökkentette a hátrányát két futammal a világbajnokság vége előtt. A nap erkölcsi győztese viszont egyértelműen Fernando Alonso lett, aki elképesztő gumi management és szűk hét esztendő után a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

 

Fotó: XPB Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem