Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2022.06.09

KIÁBRÁNDÍTÓ: A Ferrarinál már nem téma a 2022-es bajnoki cím

Mi még emlékszünk olyan nyilatkozatra az első néhány verseny után, ahol az abszolút sikert tűzték ki célul mind a pilóták, mind a csapat. Sőt, a most visszakozó csapatfőnök is…

 

Monacóban ismételten elbukott a Scuderia Ferrari, és ismételten nyerő pozícióból. Mattia Binotto pedig csak olajat öntött a tűzre azzal, hogy kijelentette: számára most a legfontossabb a csapategység, és hallani sem akar az egymásra mutogatásról. Most pedig még erre is rátett egy lapáttal azzal, amikor azt találta mondani, hogy a legfontosabb a versenyképesség, és nem a világbajnoki cím:

 

„Rengeteget dolgoztunk azért, hogy versenyképesek legyünk. A hibákra lehetőségként tekintünk, egy olyan leckeként fogjuk fel őket, amit még meg kell tanulnunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat. Úgy gondolom, nagy bátorság a saját hibáiddal szembenézni, főleg, ha ezt csapatszinten teszed. Mára mindenki elsajátította ezt a szemléletet a Scuderia Ferrarinál.

 

Nagy hiba lenne tőlünk, ha az eddigi eredményeink alapján a világbajnokság megnyerését tűznénk fel idén a zászlónkra. Versenyképesnek lenni csak egyetlen dolog a sok közül, világbajnokságot nyerni sokkal összetettebb ennél, egy magasabb szintű feladat. Nem akarom ezzel stresszelni a srácokat, ugyanakkor az sem lenne jó ötlet, ha folyamatosan megváltoztatnánk a céljainkat.

 

Ez nem arról szól, hogy nem akarunk világbajnokká válni, mert nagyon is szeretnénk. De a csapaton belül az a vélemény, hogy fejlődnünk kell még a magasztos célért, ami az, hogy képesek legyünk visszakerülni az élre, és tartósan ott is maradni. Ettől függetlenül természetesen mindent megteszünk érte, de már megértettük, hogy ehhez nem elég, ha csupán gyors az autónk.” – elmélkedett Binotto.

 

Tény, hogy van igazság az elmondottakban, az pedig egy másik, hogyan fognak erre reagálni a Scuderia fanatikusok…

 

Fotó: XPB Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem