Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2022.08.25

ÉVES FIZETÉS: Ennyit keresnek az F1-es sztárok FORINTBAN

Örök érvényű az igazság, hogy a tehetség és a teljesítmény sosem áll azonos szinten az ellentételezéssel. Ezt az alábbi lista is jól reprezentálja, ahol még az első három talán rendben is van, na de attól lefelé…

 

Lewis Hamilton és Max Verstappen elfoglalt helyével nehéz lenne vitába szállni, ahogy Fernando Alonsót is feljogosítja a géniusza arra, hogy milliárdos tételt keressen. Azonban a Lando NorrisSebastian VettelDaniel Ricciardo hármassal már sehogy sem tud mit kezdeni a gyomrunk, főleg annak tekintetében, kik vannak mögöttük. A Scuderia Ferrari abszolút vezérének tekinthető Charles Leclerc fizetése masszívan középmezőny, a Hamiltont módszeresen verő George Russell pedig még ezt sem mondhatja el magáról. Carlos Sainz és Sergio Perez ebben a versenyben sereghajtók, de jóval haloványabb teljesítménnyel is megelőzik a konstruktőri világbajnok újoncát. Az utolsókat figyelembe véve hellyel-közzel már megáll a lista, de mondjuk kötve hinnénk, hogy Guanyu Zhou vagy épp Yuki Tsundoda lenne ebben a szakágban a legrosszabb versenyző…

 

  1. Lewis Hamilton – 15.8 milliárd forint
  2. Max Verstappen – 9.8 milliárd
  3. Fernando Alonso – 7.9 milliárd
  4. Lando Norris – 7.9 milliárd
  5. Sebastian Vettel – 5.9 milliárd
  6. Daniel Ricciardo – 5.9 milliárd
  7. Charles Leclerc – 4.7 milliárd
  8. Valtteri Bottas – 3.9 milliárd
  9. Lance Stroll – 3.9 milliárd
  10. Carlos Sainz – 3.9 milliárd
  11. Sergio Pérez – 3.2 milliárd
  12. Kevin Magnussen – 2.3 milliárd
  13. Pierre Gasly – 1.96 milliárd
  14. Esteban Ocon – 1.96 milliárd
  15. George Russell – 1.96 milliárd
  16. Alexander Albon – 765 millió
  17. Nicholas Latifi – 395 millió
  18. Guanyu Zhou – 395 millió
  19. Mick Schumacher – 395 millió
  20. Yuki Tsunoda – 296 millió

 

Fotó: XPB Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem