Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2021.06.22

Csöbörből VÖDÖRBE: Az FIA már figyeli a Mercedest az első szárnyai miatt?

Nemrégen még vehemensen támadott a német istálló, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy hátrálnia kell azokkal a bizonyos agarakkal. A Red Bullnál legalábbis erre számítanak!

 

Az ügy előzménye talán már minden Forma-1 szimpatizáns előtt ismert: a Spanyol Nagydíj után Lewis Hamilton sérelmezte, hogy a Red Bull autójának hátsó szárnyai szerinte extra hajlékonyak. A Nemzetközi Autósport Szövetség egyből ráugrott a témára, és az osztrákok hiába jártak el a szezon előtti vizsgálatokkor szabályszerűen, szigorított kontrollokon kell megfelelniük a szóban forgó elemmel. Az elmúlt heteket tematizáló botrány már épp kezdett elülni, mikor megjelent Helmut Marko, és ledobott egy bombát. A Red Bull Racing tanácsadója szerint Toto Wolffék felköthetik a gatyát, hiszen az FIA immáron őket vette célkeresztbe:

 

„Kijelenthetjük, hogy az FIA már figyeli őket, rajta vannak a témán. Ők is látták azt, amit mi, van róla temérdek felvétel, szóval én arra számítok, hogy ugyanolyan szigorítás jöhet, mint a hátsó szárnyak esetében. Megvárjuk, mit mondanak ők, de eléggé nyilvánvaló, hogy mi a helyzet…” – nyilatkozta Herr Marko a német Sky-nak. Való igaz, a gyanú él, túl sokat és túl gyakran láttuk mostanában azokat a fekete frontszárnyakat „padlót fogni”…

 

 

Fotó: Getty Images

Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem