Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

Frissítve: 2021.08.30

Belga Nagydíj – Az erkölcsi GYŐZELEM a nézőké…

Talán az év legpezsgőbb Formula-1-es futamát ígérte Spa Francorchamps, amit a viharos/esős körülmények csak tovább fokoztak. Végül egy botrányosan unalmas, verseny nélkül végigkínlódott szenvedés lett belőle, amit még sokáig fogunk emlegetni…

 

Már a felvezető kör sem ment zökkenőmentesen, a hivatalos startot elhalasztották, és csak tíz perc késéssel, a safety car mögött engedték (volna) el a mezőnyt. Ide már nem kellett felállnia Sergio Pereznek, aki megcsúszott, és kinullázta a Red Bullt (igaz, később visszaállhatott a mezőny végére). Csaknem 25 perc késéssel megkezdődött a formációs kör, de pokoli körülmények fogadták a pályára guruló versenyzőket. Míg Max Verstappen versenyezhetőnek ítélte meg a helyzetet, addig hátrébb a többiek katasztrófális állapotokról számoltak be. Ennek megfelelően előkerült a piros zászló, és tovább kellett várakoznunk a rajtra. Olyannyira, hogy órákon keresztül semmi nem történt, csupán a biztonsági és az orvosi autó váltogatta egymást, vizsgálva a pálya állapotát. Végül verseny nem lett a dologból, hiszen a safety car mögött bemutatott két körös tapogatózást a legnagyobb jóindulattal sem lehet annak nevezni. Végül a produktum (kizárólag papíron) értékelhetővé vált, és fél pontokat kiosztva Max Verstappen elsőségével, George Russell második helyével, valamint Lewis Hamilton dobogójával zárult.

 

Tudjuk, biztonság mindenekfelett, de a teszetoszaság, a következetlenség, a tévénézők millióinak és a helyszínen jelenlévő százezrek szivatása nem éppen jó reklám a Formula-1-nek…

 

Fotó: Formula One

Author:
Forma 1 naptár 2024 letöltés
Játssz és nyerj minden futamon!
Forma 1 versenynaptár 2023 android alkalmazás Forma 1 versenynaptár 2023 apple alkalmazás

A FansBRANDS® a Forma 1 márkák hivatalos forgalmazója, kizárólag eredeti termékekkel!

TOP termékek

Forma 1 csapatok

BMW M cipők

BMW Motorsport Megnézem

Ferrari cipők

Porsche Motorsport Megnézem

Mercedes cipők

Mercedes cipők Megnézem

Porsche cipők

Porsche cipők Megnézem

Forma 1 pilóták

Eredeti/hivatalos
F1 termékek
10.000+ F1 termék
raktáron
60.000+
regisztrált vásárló
3.500+ értékelés
kiváló (4.9) eredmény
20.000+
látogató naponta
180 napos
cseregarancia
Ajándék
minden rendeléshez
13 éve
a rajongókért
1-2 napos
szállítás
Világszinten
regisztrált márka
Nyereményjáték
a teljes F1 szezonban
Applikáció
csak a rajongókért!

Black Friday

Forma 1 legendák

BMW Motorsport

BMW Motorsport Megnézem

Porsche Motorsport

Porsche Motorsport Megnézem

F1 Motorsport

James Hunt Megnézem

Black Friday

Black Friday Megnézem

Legjobb ajánlatok

Ajándék a rendeléshez

Kulcstartó

Kulcstartó Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Napszemüveg

Napszemüveg Megnézem
Ajándék a rendeléshez

F1-es autók

F1-es autók Megnézem
Ajándék a rendeléshez

Törölközők

Törölközők Megnézem